Tealevelek, 2012.08.08

Tárgy: Közvetlen Tea-ösvények

Kedves D!

Első válaszleveledben egy nagyon fontos mondatot írtál: …A születés helye döntő, ahogy a nyelv is, adaptálni kell a Védákat a saját kultúránkhoz…

Ananda K. Coomaraswamy Hinduizmus és Buddhizmus könyvében fejti ki, hogy a buddhizmus nem egy önálló vallásként jött létre, hanem a külső szertartásaiba belemerevedett brahmanizmus eredendő spiritualitásának forrásához, az Örök Törvény (akālika dharma) legmélyére hatolva, a rend egy régebbi formáját állította helyre.
Soha egy szellemi mester sem azért jött, hogy eltörölje, hanem hogy betöltse a Törvényt. A történelmi Buddhát követően hat évszázaddal megjelent Tanítót is ez vezérelte.

Érezhetjük, mit jelent az a feszültség, amikor a folyó egy szép partszakaszába beleszeretünk, azt nézzük vágyakozva, áhítattal, de a folyón a csónakunk halad tovább, és a kép egyre homályosabb, s valami megmagyarázhatatlan belső erő ismételteti a begyakorolt szertartási formákat, mely egyre kevésbé élő, egyre hiteltelenebbé válik, a szellemvilággal való kapcsolat gyengül, az áldozat pedig hiábavaló.

A folyóként kibontakozó Lét pedig halad tovább. Itt válik érthetővé Hérakleitosz mondása: …nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba belépni…Nem lehet visszahívni a korábban kifejtett tanok gyakorlatát, hiszen az ott és akkor mutatta meg a térkép helyes útjelző tábláit (E. Tolle). Ma, itt és most új partszakasz tükörképe tekint vissza, ez most az igazi tükör előtt álló minőségünk.

Az előző írás „Folyó szimbolikájában” hivatkozott folyó - mely folyó a forrástól a torkolatig maga az Önmagavalóság, az Örök Törvény – „felnemismerésre” kerül, s csak szamszárikus tükörképe – a part – vétetik észre. (Ezért mondja a zen koan: Nem a folyó folyik, hanem a part/híd.)

Ami a Tanítás kifejtésénél segítségünkre kell hogy legyen, az Önmagunk, Létünk belső folyószerű természete, mely a forrástól a torkolatig a téridőmentes Jelenlét. Ez az a pont, ez az a hely, melyhez fordulhatunk egy spirituális kvantumugrás erőgyűjtéséhez.És itt térek tulajdonképpen vissza a bevezető mondathoz. Itt ez a hely, itt ez a nyelv, a sors, a kihívás, hogy a legmélyebbről jövő, legmélyebbre ható Tanítás (Védák), Itt és Most, ezen a partszakaszon kifejtésre kerüljenek.

Nem az ősi nyelven, de a mai aktuálisan használt nyelven felmutatni a Mélységet. Értelmezni, elmélkedni, átélni, hisz ez végül is Önmagam folyóságából fakad. S főleg akkor, ha ezt feladatként tűzöm ki Magam elé.

Nem véletlen a mai Tanítások spektrumában a Közvetlen Ösvények megjelenése. A hindu advaita védánta (Sri Ramana Maharsi) önkeresése, a csan és a zen hirtelen megvilágosodás ösvénye, illetve a kínai hódítás következtében a világba kiszoruló – addig zárt - tibeti buddhista és bön tradíció tanításai.

Elég pragmatikus elv belátni, hogy a korábbi kultúrák és vallások igazságkereső körkörös iteráció nyomán - a mai emberi világ életfeltételeit leíró általános relativitáselméleti bázisán - minden igazságelv virtualizálódik és fragmentálódik. Soha nem látott számú vallási mozgalmak, szekták alakultak, melyek megvilágosodás helyett többségben az elsötétedést szolgálják. Miért lenne más ez a színpad, mint a politikai élet jelmez- és szereposztása.

És itt válik kegyelmi helyzetté a már csak kevés porral behintett szeműek számára a közvetlen ösvényen járás. Egyenesen a közepébe!
 

A Dzogcsen. A partleépítés doktrinája. Ezek az igazán „velős útmutatások”.

Remélem, folytatjuk!

De addig is

A Tea Legyen Velünk
L.